Naponta tíz amputációt végeznek Magyarországon cukorbetegség miatt

0

Naponta tíz olyan amputációt végeznek az orvosok Magyarországon, amikor cukorbetegség miatt kell valakinek a lábát levágni; 2014-ben 3658 ilyen műtét volt – mondta Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora.

A szakember elmondása szerint minden kétszázadik cukorbeteg lábát levágják, a betegek fél százalékát érinti ilyen beavatkozás. Többségében idegbántalom alakul ki a lábban, ezért kell eltávolítani, de gyakori az érszűkület miatti beavatkozás is.

Kempler Péter elmondta még, hogy a Magyar Diabetes Társaság adatai szerint 2014-ben 772 ezren váltottak ki vércukorszint-csökkentő gyógyszereket, de a diabéteszben szenvedők száma ennél jóval magasabb. Van, akinek csak diétáznia kell, van, aki nem váltja ki a gyógyszerét, és egyesek szerint legalább 700 ezren vannak azok, akik nem is tudják, hogy cukorbetegek, mert a betegség tünetmentes.

A fenti döbbenetes adat hátterében rengeteg ok van, melyek elemzése meghaladná a hírlevél adta kereteket. Ezért csak a legfontosabbakra hívom fel a figyelmet, hogy elkerülhetővé váljon ez a szörnyű betegség.

  1. Túlsúly és elhízás szerepe

A magyar felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, de a gyermekek körében is rohamosan nő e kórképek előfordulási aránya. Az elhízás betegség, mely kezelést igényel. Ellenkező esetben számos újabb betegség fejlődhet ki belőle, mint pl. magas vérnyomás, daganatok, szív-és érrendszeri betegségek, ízületi elváltozások, pszichés problémák, cukorbetegség, stb. Az elhízásjárvány legfontosabb okai: sok és szénhidrátban dús táplálkozás, kevés mozgás, D-vitaminhiány.

  1. A lakosság jelentős része nem veszi komolyan a túlsúly és az elhízás szerepét. Nincs tudatában, hogy mit jelent a magasabb vércukorszint, miért kell annak normalizálására törekedni. Ennek a társadalmi szintű tudatlanságnak az okozói az egészségügyi rendszer jelenlegi kaotikus működéséért felelős politikusok és döntéshozók. Ha az orvosnak lenne elegendő ideje részletesen elmagyarázni minden egyes betegének a cukorbetegség természetét, sikerülne megértetni a saját hozzáállás fontosságát, akkor sokkal inkább elvárható lenne, hogy az érintettek aktívan is tesznek saját gyógyulásuk érdekében.
  2. Ha az orvosok, dietetikusok kikerülnének a gyógyszeripari befolyásoltság alól, akkor tudnának olyan követhető tanácsokat adni, melyek nemcsak a betegség követését, hanem annak gyógyulását is eredményeznék. Lásd a paleo és a cukorbetegség kapcsolatát. Így nemcsak az amputációk száma, hanem a szívinfarktusok, sztrókok, daganatok és egyéb szövődmények is jelentősen csökkenhetnének.
  3. Ha az emberekben meglenne a természetes vágy az egészségre, és nem tekintenék a betegségeket úgy, mint egy bizonyos kor felett óhatatlanul bekövetkező sorscsapást, amibe bele kell törődni, akkor tünetmentes állapotban is elmennének orvosukhoz, sokkal nagyobb lenne a rendszeres szűrésen résztvevők aránya. Ez ma nincs így. És nem is várható változás belátható időn belül.

Véleményed, kérdésed van? Szólj hozzá Te is...